Vidra Gyula
gombaszakellenőr
Fiatal korom óta szeretem járni a természetet és ez most sincs másképp. A túrázás számomra egy kellemes elfoglaltság. Akár egyedül, akár társasággal, mindig szívesen mozdulok ki a négy fal közül. A természetjárás során sok érdekes dologgal lehet találkozni, az egyik ilyen különlegesség a gomba.
Már évek óta foglalkoztatott a gombavilág megismerésének gondolata, de a kezdő lökést egy véletlen találkozás adta meg. A munkahelyemen felfigyeltem néhány gombára, amik épp akkor bújtak elő a föld alól és fehérségükkel valamint egyedi látványukkal felkeltették az érdeklődésemet. Az utánuk való kutakodás során annyira elmerültem a témában, hogy elmentem életem első gombász túrájára. Innen már csak egy lépés volt, hogy beiratkozzak a következő gombaszakellenőr tanfolyamra.
2019-ben az Erdei Gombász Tanoda által szervezett tanfolyamon vettem részt és októberben sikeres vizsgát tettem. A tanfolyam elvégzése után is visszajáró vendége vagyok a gombász túráknak, hogy tovább gyarapíthassam tudásomat.
Gombaszakellenőri tevékenységemet 2020-ban kezdtem. Különböző gombász rendezvényeken és túrákon lehet velem találkozni, illetve Várpalotán a megadott elérhetőségek valamelyikén. Remélem sok lelkes gombásszal fogok találkozni munkám során, akiknek szintén nagy örömet fog okozni a gombák gyűjtése, fogyasztása és azok egyedülálló világa.
Nyt. szám: 213-0200-240912-0430
Biz. szám: EGT-I/2019-03